20171018-93

-TESTI-LELKI EGÉSZSÉG és JÓLLÉT-

 

Az ELTE-n végzett pszichológusként magam is többször, több éves izzasztó önismereti munkát végeztem (pszichodrámában, rövid analitikus- és személyközpontú tanácsadásban), ami rengeteget adott nekem magán és szakemberként is. Munkámban szeretek hatékony és kreatív lenni, így alkalmazok kognitív viselkedésterápiás, személyközpontú, dramatikus, imaginációs, relaxációs technikákat és mindfulness elemeket. Ezeket folyamatosan tanultam és tanulom hazai szakemberektől, a hollandiai Groningeni Egyetemen, illetve az Amerikai Tanácsadáspszichológiai Társaság képzésein.

Fő kutatási és gyakorlati területeim az élettel való elégedettség, az identitáskeresés, érzelmeink hatékony kezelése és az érzelmi intelligencia, illetve a perfekcionizmus és halogatás. Ezen kívül foglalkoztatnak még a családi és párkapcsolati viszonyok, társas és mindennapi függőségeink, illetve a társadalmi elvárások hatásai.

Egyéni pszichológiai tanácsadást szupervízió mellett a Lisznyai Pszicho-Műhely szakmai közösségén belül vállalok. Ezen kívül félállásban iskolapszichológus vagyok két terézvárosi általános iskolában. Csoportmunkát pedig a Magadért Alapítványnál önkéntesen segítek.

Időpontfoglalás a “Kapcsolat” menüpont alatt, emailben vagy telefonon lehetséges. További kérdéseidet szintén ezeken a felületeken várom.

Facebook oldal: https://www.facebook.com/ole.adrienn/

Szakmai önéletrajz: https://www.linkedin.com/in/adrienn-olé-pszichologus/

 

Advertisements
%d bloggers like this:
search previous next tag category expand menu location phone mail time cart zoom edit close